„Ha én lennék a
miniszter” címmel ez év szeptemberében írt ki pályázatot Lévai Katalin
esélyegyenlőségért felelős miniszter, arra bíztatva a jelentkezőket, hogy
fogalmazzák meg, ha módjukban állna, mely területeken és milyen
változtatásokat kezdeményeznének. A beérkezett mintegy nyolcszáz pályamű
közül Huszár Józsefné Júlia hét tételes, helyenként meglehetősen
íronikus műve megosztva nyerte el a pályázat első díját. A nők hátrányos
helyzetével foglalkozó írás szerzőjével beszélgettünk.
- Miért éppen a nők helyzetét találta a
számos esélyegyenlőségi probléma közül a legfajsúlyosabb kérdésnek?
-
Legyen szó akár a hajléktalanok, az
öregek, a fogyatékossággal élők, a szegények, a szenvedélybetegek, vagy a
kisebbségek gondjairól, minden esetben az érintettek fele nő. Másrészt
óriási lemaradásaink vannak. A hazai közéletből csaknem teljesen
kiszorulnak a nők, hiányoznak a döntéshozatalból, nincs megfelelő
erőszaktörvény, és szinte deklaráltan folyik a diszkrimináció és a
megalázás.
- Azt azért lehetett sejteni, hogy ez
hálás témának bizonyul majd Lévai Katalin tárcájánál. Mit gondol,
hasznosítják majd valamilyen formában a gondolatait?
-
Lehetett
sejteni, hiszen a miniszter asszony sokszor felemelte már szavát ez
ügyben, de nem ezért írtam. Játéknak indult, de közben rájöttem, nekem ez
a feladatom, az egész problémakör benne van a fejemben. Eredetit és
meghökkentőt akartam írni, úgy tűnik, sikerült. Biztos vagyok benne, hogy
felhasználják majd a pályázatok
gondolatait, és ez így helyes.
|
- „Szűkebb ismeretségi körömben
(középosztálybeli értelmiségi családok) 4-5 nő van, akit vert vagy ver a
férje. Részegen, dühtől eltorzultan, vagy csak úgy” - írja pályaművében…
- Ennél sokkal többet vernek, aggasztó a
bántalmazások száma. Köteteket lehetne erről írni, mindenesetre azt verik,
akit lehet verni. A Veszprémi Nők erekasztala
Egyesületének elnökeként, tud valamiképp segíteni a bántalmazottakon?
- A negyven szervezetet tömörítő Magyar
Női Érdekérvényesítő Szövetséget - melynek alalpító tagjai vagyunk- 2003
októberi közgyűlésén az Európai Parlament mellett működő Európai Női
Lobbi nemzeti koordinátorként elfogadta
- Nehezen tudom elképzelni, hogy a
„miként szabaduljak meg agresszív férjemtől” mottójú tanfolyamok valóban
megoldást nyújthatnak az igencsak személyes problémákra.
- A
történetek igenis nagyon hasonlók, tipikus helyzetekről van szó. Aki
elveszti a méltóságát, az emberi tartását, azzal bármit meg lehet
csinálni. Aki nem tartja magát semmire, abból lesz a prostituált, a
naponta megalázott munkatárs, vagy éppen a bántalmazott feleség, aki
képtelen kilépni megromlott kapcsolatából. Mintha nagyon mélyen belénk
lenne kódolva az alárendeltség érzése és elfogadása. A nőknek el kell
jutniuk oda, hogy legyen merszük és tartásuk véget vetni a kapcsolatuknak,
ebben segíthetnek az átmeneti menedéket nyújtó úgynevezett krízis
otthonok, amelyek már szép számmal vannak Európában sreményeim
szerint hamarosan nálunk is épülnek majd.
|
- Ön feminista?
- Igen, bár itthon ezt nem szerencsés
hangoztatni, még mindig szitokszónak számít.
- Mit gondol, miért?
- Nem tudják az emberek, hogy mit jelent.
A feministákról egy gyanús, előítéletekkel terhelt kép él, pedig mindenki
feminista, aki tiszteli a szabadságot és az emberi méltóságot. Ha a
századfordulón nem lett volna ez a mozgalom, akkor talán még ma sem
választhatnának szabadon a nők, azaz komoly történelmi tartalommal
rendelkezik a feminizmus, ami mára persze megváltozott, csakhogy
hajlamosak vagyunk elfelejteni ezeket az érdemeket. Kevesen tudják, hogy
Magyarországon például csak 1938 után kaptak általános választójogot a
nők.
- Díjnyertes pályázatában azt írja:
végre meg kellene értetni az emberekkel, mi a feminizmus, pontosan meg
kellene fogalmazni a lényegét, de aztán ezt ön sem teszi meg.
Hát ez
nem könnyű. Talán azt mondanám:
Elméleti eszmerendszer, amely egyben
gyakorlati irányvonal is ahhoz, hogy hogyan reagáljanak a nők egyes
konkrét diszkrimináló lépésekre. A feminizmus lényege a női lét tudatos
és céltudatos megélése: nem beletörődni a patriarchális értékrendbe,
hanem elmozdulni az egyenrangúság felé.
- A közelmúltban kiadtak egy kötetet
„Mi visszük át…” címmel. Úgy gondolja, hogy kizárólag önök vihetik át a
szerelmet?
- Nem, nem, ez hibás gondolat lenne.
Együtt kell megőriznünk értékeinket, de annyi bizonyos, a megtartó erő
képessége mindig a nőké volt.
|