Kézműves termékek vására
2004. április 16-án pénteken 10-19 óráig és
17-én szombaton 10-18 óráig
Oázis kertészet
Kőbánya, X. Kőbányai út 47.
2004. április 24-én szombaton 10-17 óráig
Szent Imre Közösségi Ház
Budatétény, Kistétényi u. 13/b
A vásárokon egyedi készítésű kaspók, fali képek ,
üvegfestmények, könyvek, vázák, gyertyák, virágcserepek
és egyéb kreatívhobby termékek vásárolhatók.
A vásár idején
kézműves foglalkozás gyerekeknek és felnőtteknek,
internetes játékok.
A bevételt a szervezők és az alkotók
Kocsis Zsoltika csontvelő átültetésére fordítják.
Szigetváry Noémi élménybeszámolója a vásárról
a NOL fórumon
Kedves Barika!
Tegnap már nagyon fáradt voltam ahhoz, hogy akár két mondatot is írjak a
történtekről, de most tényleg csak pár mondatban megpróbálom ecsetelni. Azért
csak pár mondatban, mert azt az érzést, ami kitölt bennünket, úgysem lehet elég
jól megfogalmazni.
Én a Szent Imre közösségi házban voltam tegnap, ahol foglalkozásokat is
tartottunk. Jellemzően Svájcból intézte a helyszínt egy tündér, aki a vásárok
miatt haza is utazott, rengeteg áruval megpakoltan. Komolyan mondom, én még
ennyi áradó szeretettel az életben nem találkoztam. Az emberek csak jöttek és
jöttek és hozták a gyermekeiket. Nemcsak a közösségi ház propagandamunkájának
köszönhetően találtak ránk, bár az oroszlánrészt ők vállalták. Volt egy hölgy
például, aki Újpestről jött el hozzánk Budatéténybe, mert az Interneten olvasta
a felhívást. Mindenki mosolygós volt és jókedvű. A gyerekek olyan átszellemült
pofikával alkottak (üveget festettek, könyvet fűztek, decoupageoltak,
matricáztak, varrtak, képeket készítettek), hogy azt tényleg látni kell a
hitelességhez, szavakkal le nem írható. A „mesterek” pedig angyali türelemmel
adták át a legtitkosabb fortélyokat is bárkinek, aki érdeklődött. 200 Ft-ot
kértünk egy-egy oktatásért, amiben a már „konyhakészre” előkészített
anyagszükséglet is benne volt. Ez a jelképes összeg két gombóc fagyi ára, az
elkészült kis remekműveket pedig természetesen mindenki hazavihette.
Jól mintázza a hangulatot például, hogy miközben beszélgettem valakivel, egyszer
csak egy csilingelő kacajra figyeltem fel. Az üvegfestőknél egy kislány épp egy
macskát festett. Jobban odafigyeltem és hallottam, hogy a „tanár úr” (egyébként
azt hiszem, tényleg tanárember – és ha így van, hát jobbat senki nem képzelhetne
a gyerekének) meséket is mond a munka mellé. Mert bizony az a festett macska
nagyon szeretett volna halat enni, de mivel nem jutott hozzá, hát kicsit
elsárgult mérgében. Ezeket a sárgás cirmokat pedig ugye, rá kell festeni a
szőrére.
Érkezett egy kismama is, babakocsiban tolva egy gombszem matyit. A kosárfonó
hölgynél álldogált egy darabig, láttam, nagy a tanácstalansága. Megkérdeztem,
hogy mit segíthetnék neki. Elmondta, ahogy ő már nagyon régen szeretne
megtanulni kosarat fonni, de ugye, a gyerkőc miatt nem igazán van ideje. Most
sem tud leülni, mert – szerinte – ahogy abbahagyja a tologatást, a kicsi sírni
fog. Rábeszéltük, hogy legalább próbálja meg, majd ha baj lesz, mi foglalkozunk
a kislegénnyel. Úgy is tett, és ha hiszitek, ha nem, a gyerek csak nevetett,
nézte a nyüzsgést és eszébe sem jutott, hogy el is keseredhetne.
Már a vásár előkészítésekor tudtam, hogy nagyon, de nagyon szeretnék megtanulni
én is könyvet fűzni. Ahogy láttam, hogy a gyerekek milyen lelkesedéssel
próbálkoznak a feladattal, nekem is megjött a bátorságom és a foglalkozások
végén, legyőzve a bénázásom miatti félelmemet (ami egyébként egy gyerekben sem
volt meg) megkértem Cameát, aki ezt a tevékenységet oktatta, mutassa meg nekem
is. Mosolygósan, türelmesen, bár iszonyatosan fáradtan (hajnalban utazott ide
egy vidéki városból), de rendíthetetlen türelemmel és nyugalommal magyarázott
nekem is. Azt hiszem, ő is egy a földre szállt angyalok közül. Elkészült életem
első könyvecskéje és nagyon, de nagyon büszke vagyok erre! Természetesen
csálécska lett, a kezem remegését magán hordozó, de az enyém, az én művem!
Jut eszembe: én művem. Az eladásnál senki még csak meg sem próbálta előtérbe
tolni magát – eszébe sem jutott –, hogy a vevőknek a saját készítményeit
kínálja. Én is csak illő távolból figyeltem, ahogy egy hölgy a férjével
többedszerre visszatér az egyik decoupált gyertyámhoz, a kezébe veszi,
forgatgatja. Majd hallottam, amikor arra kéri a férjét, hogy vegye meg neki mert
„olyan gyönyörű”. Amikor kifizették, volt az a pillanat, amikor ki kellett
mennem az udvarra elszívnom egy cigarettát, hogy észrevétlenül elmorzsolhassak
egy feltörő könnycseppet a szemem sarkán.
A bevételünk, mint láthatjátok, gyönyörűen alakult. Ennyi pénzt nem tudtunk
volna másképp előteremteni. Ehhez csak az emberek jósága segíthetett hozzá, ami
egyébként pénzzel nem mérhető. Volt nyugdíjas vásárlónk, akinél láttuk, a
négyszáz forintocskájából kettőért vett valamit a készletből. És mosolygott
hozzá! Sok internetes portál nyújtotta virtuális kezét, eljuttatva a hírt
emberek sokaságához. Itt szeretnék külön köszönetet mondani Szerkiéknek, mert ha
ők nincsenek, akkor nem sikerült volna az esetleges kétségeket eloszlatni. Akik
a helyszíneket biztosították, még ők köszönték meg, hogy hozzájárulhattak az ügy
sikeréhez, pedig a köszönet nekik jár. Azoknak pedig, akik az alkotásaikat
ajánlották föl, vagy bárminemű munkájukkal támogattak bennünket, úgysem tudok
mit mondani. De szerintem nem is kell. Mindannyian egyként érezzük, hogy jobb
emberek lettünk ezáltal, de hogy boldogabbak, ahhoz kétség nem fér. Ha kicsiben
is, de megmutathattuk, mire képes a szeretet és az összefogás.
Hajrá kicsi Zsoltika, jó egészséget és mihamarabbi gyógyulást kívánunk!
